Hajó étterem Budapest központjában, a Dunán.

Páros romantikus program, zsúfoltságtól és stressztől mentesen. Hajó étterem Budapest legnépszerűbb dunai szakaszán.

Hajó étterem Budapest

Bizonyára neked is jól esik néha a mindennapi sürgés-forgás kavalkádjának megálljt parancsolni. A jó párkapcsolatokban időt és figyelmet szánunk egymásra, lehetőleg úgy, hogy ne terelhesse el semmi a figyelmet ezekben a pillanatokban. Jó, ha sikerül egy olyan helyet találni, ahol tényleg minőségi idővel ajándékozhatjuk meg egymást, ahol nem kell a zavaró tényezőktől tartanunk, miközben odafigyelünk egymásra, és közös élményekkel építjük a kapcsolatot.

Egy ilyen helyet ajánl a nyugodt, vidám programra vágyó pároknak a Vacsorahajó, egy dunai katamaránon. Kellően távol a főváros nyomasztó zsúfoltságától, és kellően meghitt romantikus légkörrel áthatott hajó éttermében, Budapesten.

Az ismerkedés időszakában talán még könnyebb időt találni hétköznapokon a bensőséges randevúkhoz, de a hosszabb ideje tartó párkapcsolatokban vagy a házasságban a munka, gyerekek, kötelezettségek és teendők mellett már ez a program is gyakran komoly tervezést is igényel. Ez pedig csak még értékesebbé teszi az ilyen együtt töltött alkalmakat. A hajó étterem budapesti helyszínén a sétahajó személyzete is azért dolgozik, hogy ezek a pillanatok a lehető legtökéletesebbek legyenek. Ezt támogatva az udvarias és barátságos személyzet már az étterem bejáratánál pezsgővel üdvözli a kikapcsolódni vágyó vendégeket.

Tudnivalók a programról:

Az egész évben elérhető program alkalmazkodik az időjárási viszonyokhoz. A kényelemérzet érdekében télen kellemesen fűtött belső térből kísérhető végig a part menti látnivalóknak köszönhető dunai fényjáték. A hajó étterem Budapesten, a Margit hídtól egészen a Rákóczi hídig húzódó népszerű nevezetességeket érinti. Útja során megtekinthetjük a MÜPA dinamikus színeit, a kivilágított Országházat, a gyönyörű fényárban úszó hidakat, köztük a képeslapok impozáns szereplőit a Budai vár és az előtte helyet foglaló Lánchíd ikonikus fényeit.

A zsúfolt tömeget sikeresen elkerülő dunai hajó étterem belsejében a romantikát többek között luxus beltér, zongoraprogram, és ízletes italok teremtik meg. Az egymás iránti figyelmességünk kedves kifejezője lehet egy-egy olyan ajándék, amiről tudjuk, hogy közel áll párunk szívéhez. Azonban a tárgyak mellett fontos, hogy minőségi időt is töltsünk egymással. Ha ez utóbbira került a választás, akkor remek döntés lesz a néhány órás hajózás romantikus vacsorával. A Vacsorahajó programjában ez 3 órát jelent, mialatt tehetséges zongoristák és profi énekesnő előadása teszi szórakoztatóbbá a közös élményt. Ez idő alatt jegytípustól függően 2-3 vagy 6 fogásos vacsorát fogyaszthatnak el a vendégek, amelyet széles italkínálat kísér.

A vacsorához elérhető jegyek

Négyféle jegytípus elérhető a hajó étterem budapesti kínálatában. Az alap jegy itallal 3 választható italtípust tartalmaz. A vacsorát is tartalmazó jegyárak pedig levesből és desszertből álló 2 fogásos, valamint főételt is tartalmazó 3 és 6 fogásos kínálat szerint kerültek elosztásra. További igény szerint ablak melletti asztal, és korlátlan italfogyasztás is választható. A széles italkínálat tartalmaz koktélokat, magyar borokat, pezsgőt, pálinka- és sörfajtákat. Az alkoholmentes kínálatot előnyben részesítők számára a bár természetesen gyümölcslevekkel, üdítőitalokkal, ásványvízzel, kávéval és teával is szolgál.

Hajó étterem Budapest Indulás:

A vacsorahajó több mint 3 órás útjára a pénteki és vasárnapi estéken indul el, hogy egyedi perspektívából mutathassa be Budapestet. A katamarán 19.30-kor indul, és 22.30-kor ér vissza a kikötőbe, de már 19.00 órakor várja beszállásra a programon részvevőket.

Mennyei ízek ünnepi alkalmakra is - Hajó étterem, Budapest

A vacsorahajó egyaránt gyakori helyszíne különleges alkalmak megünneplésének is. A tematikus nemzeti és magyar ünnepek mellett, bátran ajánljuk olyan fontos pillantok megünneplésének színhelyéül, mint például a születésnap, évforduló, munkahelyi vagy tanulmányi sikerek megünneplése, az eljegyzéshez pedig alig akad ideálisabb helyszín, ami emlékezetessé és egyben romantikussá teszi a pillanatot.

A hajó étterem Budapest programon való részvételhez nincs más teendő, csupán lefoglalni a vacsorahajó oldalán azt a dátumot és programot, ami a legszimpatikusabb. A részleteket és a programhoz járó ajándék kuponokat az online foglaló vendégek e-mailben kapják meg.

TOP