Valentin napi program eleganciával áthatva: Színház és Vacsora.

Valentin napi program 9. rész

Eleganciával, és szórakozással áthatott Valentin napi ajándékötlet: Közösen részt venni egy drámai, romantikus vagy épp humoros színházi előadáson a fővárosban.

Négy népszerű budapesti színházat mutatunk be Valentin napi randevú-célpont gyanánt.

Színházak Valentin napon

Vígszínház és a Pesti színház

A Szent István körút kincses barlangja, a Vígszínház, belső megjelenésével, előkelő stílusával, már akkor magával ragad, amikor belépünk a 125 éves neobarokk épület hívogató ajtaján. A Ferdinand Fellner és Hermann Helmer által tervezett színház, - melynek felépüléséhez 1896-ban alig egy évre volt szükség - akkoriban újabb teret adott az akkori polgárság magas szintű kulturális igényeinek kielégítésére. Az intézmény azóta a történelem viharait kiállva többszöri átalakításon esett át, de még ma is ebben az előkelő hangulatban fürdőzhetünk meg, ha Valentin napi programként meglátogatjuk a több mint 1500 vendég befogadására képes színházat. Az előadások között egyebek mellett találunk vígjátékokat, drámát, klasszikus és modern darabokat, zenés bemutatókat.

A műsorok 2022-ben a február 14-i Valentin nap alkalmából a szerelmeseknek is kedveznek. Megtekinthetjük Eszenyi Enikő rendezésében a Mágnás Miskát, amit azoknak ajánlunk, akik kedvelik a humorral átszőtt szerelmes történeteket. Akik pedig inkább a drámát választanák és szívfájdítóan mély szerelmes történetet keresnek azoknak az Anna Karenina című darabra érdemes jegyet váltani. Ez utóbbi azonban már a Pesti színházban látható Roman Polák rendezésében.

Fotó forrása: vigszinhaz.hu

A Pesti színház az V. kerületben, a Vígszínházhoz képest sokkal visszafogottabban olvad bele környezetébe, de ezzel mit sem veszít értékéből. Az 1840-ben épült intézmény ma 538 vendég fogadására képes. Az előadások típusa között kamara jellegű drámák, zenés játékok, tragédiák, drámák és vígjátékok is megtaláltatók. A színészeket illetően ugyanazzal a társulattal találkozhatunk, mint a Vígszínház színpadain: A teljesség igénye nélkül Rudolf Péter, Fesztbaum Béla, Hegyi Barbara, vagy Kőszegi Ákos.

Az új Nemzeti színház

A Bajor Gizi Park fölé magasodó modern, mégis roppant elegáns épület viszonylag fiatalnak számító, 2002-óta ezen a területen működő új Nemzeti Színház. A megannyi alkalommal épületről épületre vándorló Nemzeti Színház, ma már büszkén emelkedik ki a Millenniumi Kulturális Központ környezetéből, magával ragadó szoborparkja és kertjével. Utóbbiakban Valentin napi program gyanánt a kellemes kikapcsolódáson túl a színjátszás történelmét is végig kísérhetjük, különböző mesterműveken és idézeteken keresztül. A Török Péter kerttervező művész munkája nyomát viselő szoborpark bár kikapcsolódásnak is kiváló, érdemes beljebb fáradni, és megtekinteni a színpadon megjelenő jobbnál jobb darabokat. A főváros legnagyobb színházának belső falait elegáns gránit és mészkődíszítés, továbbá impozáns falfestés borítja. A IX. kerület festői épületét a Dunai sétahajózás programjainkon is megtekinthetik a résztvevők.

Aki 13-i vasárnapra tervezi a Valentin napi színházi látogatást, azok még elkaphatják az örök klasszikus, a Rómeó és Júlia darabjára elérhető jegyeket. 14-én, Valentin napon pedig a Házasság Palermóban című darab előadásában nyerhetünk bepillantást két szerelmes különös mindennapjaiba komikus helyzeteken keresztül.

Fotó forrása: nemzetiszinhaz.hu

A Centrál Színház

A 6. kerület Révay utcájában található Centrál színház a minőségi szórakoztatás mellett a korszerűséget tűzte ki céljául. A korábban Vidám színpadként ismert intézmény mára rengeteg változáson esett keresztül, színpadán jelenleg olyan jelentős magyar színművészekkel találkozhatunk többek között, mint Mucsi Zoltán, Magyar Attila, Pokornyi Lia, Liptai Claudia, Bodrogi Gyula vagy Alföldi Róbert. A műsor kínálatában Valentin napon a Network címet viselő előadást tekinthető meg, mely főleg azoknak a pároknak kedvez majd, akik kedvelik az apokaliptikus szatírákat, és nem feltétlenül vágynak egy romantikus, szentimentális előadásra ezen a napon.

A műsorok előtt, Valentin napi ajándékötlet gyanánt egy egymásra hangolódó közös programként ajánljuk sétahajózásunkat, a Dunán. A hajót útja a Margit sziget és a Rákóczi híd között viszi, miközben vendégeink dunai távlatból tekinthetik meg a folyó partján fellelhető fővárosi látnivalókat, köztük a fentebb említett Nemzeti Színházat is.

TOP