Egy kellemes állatkerti látogatás a romantikus vacsora előtt.

Valentin napi program 7. rész


A budapesti állatkertben egyelőre minden az idei mackófarsang körül forog, amire január végén kerül sor. Ez a program elsősorban a családoknak ideális, a gyerkőcök örömére elérhető kézműves foglalkozások és bábos előadások, kedvezmények révén. Azonban annyiban mi is nagyon reménykedünk, hogy bár az állatkerti medve nem alszik téli álmot, mégis meglátja majd az árnyékát. Akkor ugyanis a közelgő Valentin napon már enyhébb időjárásban bízhatunk, amikor a színes forgatagból egyfajta nyugodtabb, lágyabb hangulatba fordul át az állatkerti légkör. Arról nem is beszélve, hogy talán már kíváncsiskodó hóvirágokkal is találkozhatunk a kifutók között.

A hivatalos nevén a Fővárosi Állat- és Növénykert közel 900 állatfajnak ad otthont, köztük ritkuló fajoknak is, melyekből Európában jelenleg több mint 200 ismert. Ez a tulajdonsága, az egyik legváltozatosabb parkká és egész évben népszerűvé teszi az országban.


Az állatfajok bemutatása mellett az intézmény a megőrzésükkel és a védelmükkel is foglalkozik, különösen a veszélyeztetett példányokat illetően.

Történelem, és kezdetek - az állatpark jellemzői.

A Városliget északi peremén álló Állat- és Növénykert romantikus Valentin napi programként is megállja a helyét. Nem csak hazánkban, de egész Európában az egyik legrégebben alapult állatkertek között foglal helyet. 1866- óta fennálló intézmény megélt nehezebb időket, de még mind máig stabilan fenn áll, fejlődik, és napjainkra már hosszan sorolhatnánk a többhektárnyi területen található építményeket. A teljesség igénye nélkül ilyen közülük a lélekben melegebb éghajlatra kalauzoló Ausztrál ház, az izgalmas Krokodilház, a trópusi növények gyűjtőhelyeként működő Pálmaház, továbbá a keleti hangulatot idéző, türkizkupolás Elefántház.

Az első állatok közül többet még Ferenc Józseftől és Erzsébet királynétól kapott az állatkert. Ma már a világ minden tájáról találkozhatunk fajokkal, köztük a legnépszerűbbekkel is, mint az oroszlánok, tigrisek, majomfajták, különleges édes- és sósvízi állatok, megannyi madárfaj, és ijesztő hüllők és botanikai különlegesdarabok, melyek megismerése szórakoztató ismeretterjesztő program Valentin napon.

Folyamatos fejlesztések az állatfajokon és az épületeken túl a botanikai állomány és a zöld területek bővítésére is kiterjednek, így minden évben találhatunk valami újdonságot a park területén. A több mint 150 éves budapesti látnivaló belső területét főleg art nouveau stílusjegyeket viselő épületek díszítik. A világ minden tájáról származó állatokkal megtöltött házak és kifutók közötti környezetet pedig szobordíszek, kisplasztikák és mozaikok színesítik. Ennyi látnivalóval bátran tervezhetjük a látogatást szinte teljes napra Valentin napi programként.

Fotó forrása: zoobudapest.com

 

A parkban található látnivalók mennyiségének hála a 9-től 16 óráig tartó nyitva tartási idő bőven kitölthető. A 4 órás zárás után kényelmesen van idő eljutni a dunai kikötőhöz, hogy felszálljatok a sétahajó előre lefoglalt programjára.

Valentin napi örökbefogadás

Az állatkerti körút népszerű élővilágának egy-egy tagja, akár örökbe is fogadható. Ha megtaláltuk a kedvenc állatfajunkat, és szeretnénk nevelőszülőkké válni, a folyamat roppant gyorsan és egyszerűen elintézhető a helyszínen. Ez a lehetőség egyedi évfordulós és Valentin napi ajándékként is népszerű, és romantikus kapcsot hoz létre a párosok között. A belépőjegyekkel az állatparkon kívül a Pálmaház, és az Akvárium ajtaja is megnyílik a látogatók előtt, ahol további különleges növény és állatfajokat csodálhatnak meg az ide érkezők.

Ha februárban látogatjuk meg a parkot, az egyik előny, hogy elkerülhető a nyári zsúfolt forgatag és gyerekzsivaj, ami ebben az időszakban a január végi farsangon is lecseng. Ezáltal még inkább a romantikára fókuszálva lehet megteremteni a közös program hangulatát.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben tett kirándulás után a közös élményeket átbeszélhetitek egy nyugodt éttermi környezetben hajós programjainkon, egy romantikus vacsora keretében.

TOP