Mit érdemes tudni a hajóbérlésről?
Hajót többféleképpen lehetséges bérelni.
1.) Először van lehetőség privát, elkülönített, összetölt asztalokra menetrendszerinti járatokon. Ez egy viszonylag fix megoldás, hisz a program indulása kötött, a fedélzeten más vendégek is helyet foglalnak. Viszont gazdaságos megoldást jelenthet kisebb céges vagy családi összejövetelek alkalmával.
2.) Hajóink méretüket nézve is változatosak, felépítésük pedig minden esetben más. Vannak több és egy szintes bérelhető rendezvény hajók. Azok, amelyek többszinten rendelkeznek, van lehetőség privát emelet vagy földszint bérlésre. Ilyenkor a fedélzeten szintén vannak más utasok, ám az adott szint teljesmértékben privát. Esküvők és 50 fős létszám alatti egyéb céges események kapcsán kiváló választás, hiszen menetrend szerinti járatokon maximálisan lehet élvezni a privát teret.
3.) Teljes hajó bérlés, 50 főtől már ajánlott ennek az opciónak a választása, hiszen vagy a két szintens hajó legnagyobb területén lehet privát részt elkülöníteni, ámde 50 fő felett már célszerű egyedi menetrendet igénybe venni, hiszen ebben az eseben nem szükséges senkihez sem alkalmazkodni, fedélzetünk személyzete és bérelhető hajóink kizárólag a csoport igényeit elégítik ki.