Gyógyfürdő

A pihenés szerelmeseinek: Gyógyfürdő és vacsora

Valentin napi program 4. rész

Az előző cikkhez képest bár kevesebb az izgalom, de annál több a pihenés, a kikapcsolódás, és a feltöltődés. Kétségtelenül az egyik pompás felvezetése egy romantikus hajós vacsorának ejtőzni egy impozáns és exkluzív épületben, ahol a kellemes melegben rejtőzhetünk el, a téli hideg idő elől.

Ennek örömére két jelentős budapesti fürdőkomplexumot hoztunk, melyek kellő romantikát nyújtanak a Valentin napi kikapcsolódáshoz is.

Az egyik népszerű Fürdő a Gellért hegy lábánál csinos türkiz kupoláival vonja magára a figyelmet. Az épület külseje egészen egyedi perspektívából is megtekinthető a sétahajós városnéző dunai túrán, és izgalmas látványt nyújt az estébe forduló budapesti hajókirándulások alkalmával is. 

Az épület káprázatos türkiz és arany díszítése, az art-nouveau és szecesszió stílusjegyekkel tűzdelt külső-belső terei már önmagában lenyűgözőek, főleg a művészet iránt érdeklődők számára, akiknek a következő cikkünkben egy másik témába vágó Valentin napi ötlettel is szolgálunk.

Gellért Fürdő

Fotó forrása: Gellért Gyógyfürdő

A Gellért Fürdő a 2000-es évek eleje óta, - 2008 óta pedig felújítva - várja a kényelmet nyújtó intézmények egyik oszlopos tagjaként a feltöltődni vágyókat, de a terület gyógyító ereje ennél sokkal messzebbre nyúlik vissza, köszönhetően az évszázadok óta a területen fellelhető természeti kincsnek. Ezeket a hőforrásokat napjainkra igényes és magas minőségű Zsolnay porceláncsempék és gyönyörű szobor-remekművek burkolják be, exkluzív belső hangulatot teremtve ezzel a látogatók számára. A termálfürdő-komplexum a termál és úszómedencék mellett keringési rendszerre jótékony hatású szauna programok, gőzfürdő, különféle wellness és masszázs szolgáltatások és gyógykezelések soraival, és egy egészen különleges szépség és egészségmegőrző hatású ún. Thalasso terápiával várja a kikapcsolódni vágyókat. A fürdő kínálatában különböző igényekre szabott wellness csomagokat is vásárolhatunk, ami még egy lehetőséggel bővíti a Valentin napi ajándékötletek listáját.

 

Hasonló minőségi szolgáltatást nyújt a Gellért fürdőtől észak-keletebbre fekvő neo-barokk Széchenyi Gyógyfürdő, mely a Városliget nyáron zöldellő, télen pedig – ha épp szerencsénk van - havas fák hófehér ölelésében foglal helyet. Valentin napon, ha zöld rengetegben nem is, csodás téli táj látványában annál inkább lehet részünk ebben az időszakban, a Fürdőhöz közelítve.

A Széchenyi Fürdő építkezései az 1900-as évek elején kezdődtek, 2006-ban pedig további újításokon esett át, így még inkább minőségi környezettel és szolgáltatásokkal fogadva a kikapcsolódásra vágyó vendégeket.

Széchenyi Fürdő

Fotó forrása: Széchenyi Gyógyfürdő

Itt is több wellness és gyógyító Spa szolgáltatás közül lehet válogatni, melyek felfrissítik a testet és lelket egyaránt, miközben lehetőséget nyújtanak, hogy a párok is közelebb kerülhetnek egymáshoz a közös feltöltődés alkalmával. Külön érdekességnek számítanak a Fürdőben elérhető gyógyvízzel felszerelt ivókutak, amelyek tökéletes kiegészítői a fürdőkomplexum profiljának.


Bármelyik fürdőprogramra is kerül a választás, élvezetes lesz a feltöltődő pihenés után részt venni egy kellemes vacsorával egybekötött hajózáson, a napnyugta utáni fényekben úszó Duna legnépszerűbb Budapesti szakaszán.

 

TOP