Vacsora Hajó Budapesten és Folklór Előadás

Operett- és folklórműsorral fűszerezett hajós vacsora, Budapesten.

Hajózás Budapesten? Igen!
Budapesti hajós vacsoránkon megcsodálhatja fővárosunkat a naplementében, majd az esti fény pompájában,
miközben több fogásos menükínálatunk ínycsiklandó fogásai kényeztetik, és – akár aktívan is –
részt vesz partnerével, társaságával operett-, illetve folklór-műsorainkban.

A Vacsora Hajó és Folklór programról

HAJÓS VACSORA PROGRAMUNK 19 ÓRAKOR KEZDŐDIK A BESZÁLLÁSSAL, 19 ÓRA 30 PERCKOR KIHAJÓZUNK, A VISSZAÉRKEZÉS PEDIG 22 ÓRA 30 PERCKOR TÖRTÉNIK.

Mit adhat önnek és partnerének, családjának, baráti társaságának egy hajózás Budapesten, a Dunán? Örök élményt. „Hajós vacsora Budapest” megnevezésű programunk méltán a legnépszerűbb városnéző esemény, hiszen kevés olyan program van a palettán, amely ennyi gazdag impulzust tartogat. Nemcsak káprázatos fővárosunk pazar éjszakai fényektől villózó látványa ég örökre az ember emlékezetébe, de az ételek zamata, az énekesek csodás hangja, valamint a hagyományos magyar tánc mozdulatai és a színpompás ruhák is nehezen felejthetők. Ha pedig kedve támad egy kis ritmusos testmozgáshoz, profi táncosaink örömmel állnak rendelkezésére: pár perc alatt megtanítják a néptánc alapjait.

MIVEL VÁRJUK A KEDVES VENDÉGEINKET A FEDÉLZETEN?

Több fogásos menüsorunkban összesen hatféle – húsos, halas, vegetáriánus – főétel közül választhat az aki velünk szeretne eltölteni egy csodás estét Budapest belvárosában. A kétféle előétel, leves és desszert között is biztosan megtalálja mindenki a saját ízlésének megfelelőt. A gyertyafényes, romantikus vacsora alatt érdemes olykor felpillantani a tányérról, hiszen a naplemente a Dunán kihagyhatatlan élményt nyújt.

Miután a nap nyugovóra tér, és a folyó két oldalán kigyúlnak a fények, páratlan látványban lehet része annak, aki a Duna közepén ringatózva szemléli – hajós vacsoránkon – Budapestet.

Akár kettesben, akár családdal vagy baráti társasággal, ez az este mindenki számára egyaránt felejthetetlen élményt nyújt.

  • Koktéljegy és folklór est

    15.210Ft/fő
    Tartalmaz: 80 perces hajózást & élő folklór show + 3 választható koktél
  • Bor és Vacsora Jegy

    19.110Ft/fő
    Tartalmaz: 80 perces hajózást & élő folklór show + 5x 1dl prémium borkülönlegességek magyar pincészetektől + magyar előétel tál vagy kézműves sajttál
  • Jegy 3 fogásos vacsorával

    30.810Ft/fő
    Tartalmaz: 3 órás hajózást & 3 fogásos vacsorát & folklór műsort + welcome italt
  • Deluxe jegy 6 fogásos vacsorával

    37.050Ft/fő
    Tartalmaz: 3 órás hajózást & 6 fogásos vacsorát & folklór műsort + welcome ital

ITALCSOMAG
Alkoholos & Alkoholmentes italok
Minőségi magyar borok
(Különböző régiók boraiból pl.: Villány, Balatonfüred, Noszvaj) Gyümölcslé
Szénsavas üdítőitalok
Pezsgő
(Édes és száraz) Ásványvíz
(szénsavas és szénsavmentes)
Sör
(Staropramen, Borsodi) Kávé
Tea

Vacsora és Folklór

Születésnap, névnap, munkahelyi búcsúbuli, meglepetés ajándék vagy randevú – egy hajózás Budapest folyóján, mindenképpen életre szóló élményt garantál a program résztvevőinek.

Program elérhető már:

Vacsora és Folklór

15.210Ft

Magyaros Folklór Tánc & Operett előadás Dunai sétahajózással egybekötve.

Koktéljegy és folklór est – 15.210 Ft/fő
Bor és Vacsora Jegy – 19.110 Ft/fő
Jegy 3 fogásos vacsorával – 30.810 Ft / fő
Deluxe jegy 6 fogásos vacsorával – 37.050 Ft / fő

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Vacsora és Folklór” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Beszállás: 18.55 | Indulás: 19.30 | Program vége: 22.30

Április 3-tól menetrend változás, hajó indulása: 19.00-tól beszállás 18:30-tól

MINDEN ONLINE FOGLALÁS MELLÉ
AJÁNDÉK ÉLMÉNYVEZETÉSI
KUPONT ADUNK AJÁNDÉKBA!

MENETIDŐ

3 óra Hajózás Budapest belvárosában - 2 teljes kör a Margit híd és a Rákóczi híd között

Vacsora

Több fogásos vacsora Helyszínen választható több fogásos, felszolgált vacsora, opciós ital ajánlatokkal, kiemelt ülőhellyel

ELŐADÁS

Tánc és Zene Hagyományos magyar folklór tánc, klasszikus cigány zenei kísérettel és jól ismert operett slágerekkel

INDULÁS

Budapest Dokk 11. Közvetlenül az Erzsébet híd Pesti hídfőjének lábától, a Petőfi tér mellett.

TOP
Preview
Close